Alonso rajt-cél győzelmet aratott Monacóban
Marco 2006.05.29. 17:46
A Renault spanyol világbajnoka, Fernando Alonso egy pillanatra sem engedte ki a kezéből az első helyet, és megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét Monacóban. A második, illetve a harmadik helyen Montoya, és nagy meglepetésre David Coulthard végzett.
Ideális körülmények között vette kezdetét a Monte-Carlói Nagydíj. A rajtnál nem volt különösebb probléma, a mezőny szépen vette az első kanyart. Alonso megtartotta első helyét, Webber egy kisebb csatát vívott a harmadik pozícióból rajtoló Raikkönennel, azonban sikeresen visszaverte a finn pilóta támadását.
A mezőny végén a boxból rajtoló Schumacher a kaszinó után megelőzte csapattársát, az utolsó pozícióból startoló Felipe Massát, majd a visszafordítóban újabb helyet lépett előre, mikor elment az egyik Super Aguri mellett.
A második körben a McLaren finn pilótája, Kimi Raikkönen az első kanyar utáni egyenesben megelőzte Mark Webbert, és beállt Fernando Alonso mögé a második helyre.
Az első tíz kör után a sorrend a következőképp nézett ki: Alonso autózott az élen, akit a McLaren finnje, Kimi Raikkönen centiméterekre követett a második helyen. Mögöttük az első sorból rajtoló Mark Webber sorakozott fel, akire egyre lendületesebben zárkózott fel a McLaren kolumbiai sztárja, Juan Pablo Montoya. Az ötödik pozícióban Rubens Barrichello tanyázott, akit Nico Rosberg, David Coulthard, és Giancarlo Fisichella követett a pontszerző helyeket. Időközben Schumacher feljött Jenson Button mögé a 16. helyre, ám a német versenyző egyszerűen nem tudott támadási pozícióba kerülni a brittel szemben.
A tizenötödik körig semmi nem változott, beálltak egymás mögé a versenyzők és vonatoztak. Alonsót egyre keményebben nyomta Raikkönen, ám a finn versenyző nem tudott támadást indítani a világbajnokkal szemben, pedig a lekörözések már javában tartottak. Webber, és Montoya már jócskán lemaradt az élen autózóktól, míg ők is elszakadtak a követőbolytól. Schumacher továbbra is Buttonnal bíbelődött, de a Ferrari versenyzője nem tudott előrébb kerülni.
A huszadik körben azonban Schumacher megfogta Buttont, és az alagút utáni sikánban betette autója orrát a Honda mellé, és sikeresen kifékezte a brit pilótát, így feljött Villeneuve mögé a tizenötödik helyre. Időközben Juan Pablo Montoya megérkezett a boxba, ahol új gumikat és üzemanyagot kapott. Egy körrel később Kimi Raikkönen is meglátogatta szerelőit, és a második helyről kiállt Alonso mögül, aki ezzel nyugodtabban folytathatta tovább a körözést az élen.
A két McLaren után a hetedik helyen autózó Nico Rosberg állt ki a boxba, majd Michael Schumacher mögé a tizenhatodik helyre jött vissza. A 22. körben Alonso is elszánta magát a kiállásra, és meglátogatta szerelőit. A spanyol pilóta Raikkönen elé tért vissza, így minden maradt a régi sorrendben. Mark Webber időközben átvette a vezetést, ám nem örülhetett sokáig, hiszen egy körrel később ő is kiállt a boxba, majd Raikkönen mögött a harmadik pozícióban folytatta tovább a futmot.
A harmincadik körben a pontszerzők sora a következőképp nézett ki: Alonso továbbra is az élen autózott, ám Raikkönen és Webber teljesen a nyakán volt. A negyedik pozícióban a McLaren kolumbiai versenyzője, Juan Pablo Montoya futott, akit jócskán lemaradva Rubens Barrichello követett az ötödik helyen, ám a brazil még nem volt kint a boxban. A hatodik pozícióban Trulli autózott, akit Klien és Heidfeld követett a pontszerző helyeken, ám még ők sem voltak kint tankolni. Schumacher a 13. helyen tanyázott, azonban a német versenyző több mint egy teljes perccel volt elmaradva az élen álló Alonsótól.
A futam közepénél járva a világbajnoki cím birtokosa hirtelen lelassult, így Montoya is felzárkózott az első három mögé. A Renault versenyzője azonban figyelt arra, hogy a mögötte autózók ne találjanak fogást rajta a szűk utcai ringen.
A 36. körben az élmenők megérkeztek a lekörözendő boly mögé, miközben Schumacher kiállt a szerelők közé. Az olaszok valószínűleg változtattak a stratégián, hogy kivegyék a német versenyzőt a tömegből. A hétszeres világbajok remek helyre jött vissza, hiszen se előtte, se mögötte nem volt senki. Egy körrel később, miután kört kapott, Massa is kiállt a boxba, hogy üzemanyagot és új gumikat kapjon.
A 39. körben hatalmas tumultus alakult ki az élmenők előtt. Fisichella az alagút utáni sikánban kifékezte Coulthardot, ám Alonso és Raikkönen teljesen megérkezett a lekörözendő boly mögé. Fisichella egy körrel később Villeneuve mellett is elment, ezzel utat nyitva csapattársa, Alonso előtt, aki már egy körrel előrébb tartott. Nem sokkal később Fisichella kiállt csapattársa elől, azonban Raikkönen egy kissé beragadt az olasz pilóta mögé. Az élmezőny végül szépen áthámozta magát tömegen, így folytatódhatott tovább a körözést. A lekörözésekből a harmadik helyen futó Mark Webber jött ki a legrosszabbul, aki igencsak lemaradt Alonso és Raikkönen mögött.
A 48. körben Webber autója a célegyenesben megadta magát, majd a boxutca kijáratánál megállt a pályán. A szervezők azonnal beküldték a biztonsági autót, így mindenki megkezdte második kiállását. Elsőként Alonso és Raikkönen állt ki a boxba, ám a sorrend nem változott, így a Renault spanyolja továbbra is az élen maradt. A biztonsági autó mögött Raikkönen autója túlmelegedett és a Mercedes motor megadta magát. A finn versenyző még leparkírozott a füstölő autóval az alagút előtti "parkolóban", és a továbbiakban a pálya széléről, majd egy luxushajóról követte figyelemmel az eseményeket. Raikkönen kiesésével viszont Alonso zavartalanul autózhatott tovább.
Az 51. körben kiállt a biztonsági autó, így a mezőny folytathatta a száguldást. Alonso senkitől sem zavartatva vette be az első kanyart, aki mögött Michael Schumacher autózott, ám a német versenyző egy kör hátrányban volt a spanyol pilótával szemben. A második pozícióban Juan Pablo Montoya tanyázott, ám közte és Alonso között legalább öt lekörözendő autó vánszorgott.
Az első nyolc sora ekkor következőképp nézett ki: Alonso vezetett, aki mögött majd tíz másodperccel lemaradva Juan Pablo Montoya autózott, akit a Honda brazilja, Rubens Barrichello követett a harmadik pozícióban. A negyedik helyen Jarno Trulli volt, akit a Red Bull Racing pilótapárosa, Christian Klien és David Coulthard követett. A pontszerzők sorát a hetedik helyen autózó Michael Schumacher, és Giancarlo Fisichella zárta.
Nem sokkal később Rosberg a célegyenes ráfordítónál nekicsapta autóját a palánknak, így a Williams istálló már kezdhette is a pakolást, hiszen mindkét versenyzőjük kiesett. Az ötödik helyen autózó Klien az 58. körben szintén feladata a küzdelmet, miután autója vélhetően egy mechanikai probléma miatt lelassult a pályán, mellyel Schumacher a hatodik, Fisichella a hetedik, míg Heidfeld a nyolcadik helyet örökölte meg.
Időközben a BMW Sauber istálló kanadai versenyzője, Jacques Villeneuve egy keresztülhajtásos büntetést kapott, ugyanis előzött a biztonsági autós periódus alatt, melyet szigorúan tiltanak a szabályok.
Rubens Barrichello nem sokkal a futam vége előtt ismét kilátogatott a boxba, ami miatt a harmadik helyről visszacsúszott az ötödikre, így Trulli és Coulthard a dobogós helyért harcolhattak. Közben Schumacher és Fisichella visszavette körét Alonsótól, aki szemmel láthatóan elkezdett spórolni, hiszen a második helyen futó Montoya majd húsz perccel volt elmaradva tőle.
Az utolsó öt körre is maradt még meglepetés, ugyanis a harmadik helyen autózó Jarno Trulli versenygépe megadta magát, így az olasz pilóta feladata a futamot. Eközben Schumacher megfutotta a verseny leggyorsabb körét, és egyre közelebb került az előtte álló Barrichellóhoz. A Ferrari sztárja két körrel a vége előtt megérkezett egykori csapattársa nyakára, akit a tavalyi évben az utolsó körben előzött meg az alagút utáni sikánban. A hétszeres világbajnok ezúttal nem tudta áthámozni magát a Honda versenyzőjén, így meg kellett elégednie az ötödik hellyel.
Alonso megszerezte első futamgyőzelmét Monte-Carlóban, akit a McLaren kolumbiai versenyzője, Juan Pablo Montoya, és hatalmas meglepetésre a Red Bull Racing skótja, David Coulthard követett a második, illetve a harmadik helyen. A pontszerzők sorát Rubens Barrichello, a boxból rajtoló Michael Schumacher, Giancarlo Fisichella, Nick Heidfeld, és Ralf Schumacher zárta.
Monte-Carlói Nagydíj - Verseny:
01. - Alonso - Renault (M) 1h43:43.116
02. - Montoya - McLaren-Mercedes (M) + 14.567
03. - Coulthard - Red Bull-Ferrari (M) + 52.298
04. - Barrichello - Honda (M) + 53.337
05. - M.Schumacher- Ferrari (B) + 53.880
06. - Fisichella - Renault (M) + 1:02.072
07. - Heidfeld - BMW-Sauber (M) + 1 kör
08. - R.Schumacher - Toyota (B) + 1 kör
09. - Massa - Ferrari (B) + 1 kör
10. - Liuzzi - Toro Rosso-Cosworth (M) + 1 kör
11. - Button - Honda (M) + 1 kör
12. - Albers - MF1-Toyota (B) + 1 kör
13. - Speed - Toro Rosso-Cosworth (M) + 1 kör
14. - Villeneuve - BMW-Sauber (M) + 1 kör
15. - Monteiro - MF1-Toyota (B) + 2 kör
16. - Montagny - Super Aguri-Honda (B) + 3 kör
17. - Trulli - Toyota (B) + 6 kör
Leggyorsabb kör M.Schumacher, 1:15.143
Kiesettek:
Klien - Red Bull-Ferrari (M) 58.kör
Rosberg - Williams-Cosworth (B) 52.kör
Raikkonen - McLaren-Mercedes (M) 51.kör
Webber - Williams-Cosworth (B) 49.kör
Sato - Super Aguri-Honda (B) 47.kör
|